Hogy nem hiányzott-e a zene? Dehogynem! De egy ínhüvelygyulladás miatt még egyetemista koromban feladtam a reményt, hogy valaha is újra zongorázhatok. Kínomban megpróbálkoztam a gitározással, sőt az írással is, de valahogy egyik sem volt az igazi. Aztán 2018-ban, „az emberélet útjának felén” úgy döntöttem, egy életem, egy halálom, én újra zongorázni fogok! És nem bántam meg. Az életemben azóta még fontosabb lett a zene. Szerencsére eddig a kezem is jól bírja. 2021-ben, az ötvenedik születésnapomra a feleségem szervezett nekem egy zongoraestet, ahol kipróbálhattam, mi lett volna ha…

A jóindulatú közönség pozitív visszajelzésein felbuzdulva úgy határoztam, nem állok meg itt. Továbbra is szorgalmasan vettem a zongoraórákat, 2022-ben is tartottam egy zongorastet „Párizsban járt az ősz” címmel, 2023-ban pedig – harminchat év után – ismét sikeresen felvételezitem a Pécsi Művészeti Gimnáziumba (immár a felnőttképzésre), ahol jelenleg az iskola legöregebb diákjaként folytatom tanulmányaimat. És időnként újabb zongoraesttel jelentkezem, ahol egy-egy érdekes történettel vagy élménnyel fűszerezve játszom a tisztelt közönségnek, és igyekszem a magam módján népszerűsíteni a komolyzenét elsősorban azok körében, akik eddig azt hitték, az ilyesmit csak azok élvezhetik, akik éveken át tanulták, vagy ennek szentelték a fél életüket. S mivel ők nem tartoznak közéjük, attól félnek, hogy nem értik, vagy tőlük távol áll ez a világ, de valamiért most mégis úgy döntöttek, adnak neki egy esélyt…

Mert soha nem késő. Én már csak tudom… 

                                                                                                                                             Ízelítő a YouTube-on…